Ceci n'est pas une pipe

szombat, április 30, 2005

És a gonosz elnyeri méltó jutalmát

Megint egyedül, két szék között magam alatt, nem lehet ezt a végtelenségig húzni, gondoltam, de pedig úgy tűnik lehet. Milyen vicces is egy pillanatra, aztán meg belegondolva, hát bazd meg... De legalább hagymát ehetek kedvemre, ugye.

Este voltam egy vacsin ahol az egyik salátában kapribogyó, a másikban rockfort sajt volt, aztán egy szülinapon, ami inkább hasnolított egy filateliai társaság rendes évi közgyűlésének szervező aktivistái afterpartijának, mint 30. születésnapnak. Végül egy nagyon egszéséges, nagyon suzuki családdal volt szerencsém megismerkedni, igazi jó tanuló, jó sportoló arcok, lementünk az alagútba, éreztem, hogy a fényeket a haverom csinálja, és tényleg. Na az volt aztán a béresmulató! lepattant csontvázak vonaglottak a pódiumon szar zenére, a túristák, a prolik megálltak fényképezőgépes telefonjaikkal, lefotózták a csontvázakat, közben vagy vigyorogtak, vagy pirultak, majd Janinak megmutatom, mekkora partin voltam én, közben akkora szar volt, hogy nem fért be a cucc a derítőbe. Haverom szerint legalább jól fizetnek, 4 óra semmittevés és már jól be is rúgtak.

Egy híjján harminc. Ezt nem így terveztem, drágáim, más terveim voltak az élettel 10 évvel ezelőtt...

Emil Ru-lesz a Tabánban

Szavazásról

Hát aki arra szavazott, hogy egyetemre jártam, bocs, ők ketten nem értik a lényeget, és nagyképűek. mi különbség van fősuli és egyetem között az onnan származó kapcsolatok száma szempontjából? naugye.

jó kis teszt volt, mi?

Szép tavaszi nap

Persze a bringa megint befosta magát, így bízzak a város másik végében a pajátsokban, vazze. A két sarokra lévő szerelőhöz betoltam, aszongya rettent arccal, ki fűzte ezt a kereket, minden küllője laza... mondom két éve a pajtások, azt már nem is tettem hozzá, hogy két hete volt ott teljes átnézésen, azóta most vagyok rajta másodszor, szal basszák meg, de tényleg.

Viszont megvolt a hekkelés, kifeküdtünk a napra én a tökéletes felsőtestű kajakos srácokat néztem, a csajok meg a vöröses göndör lány haját. Szimpla versenytárs elemzés. A hekk még mindig tuti, a czinielmben a kávé sütivel még mindig ugyanolyan isteni.

A hekkesnél a sorban egy beszélgetés ütötte meg fülem: anya, lánya, sógor (?)
lány: olyan édes apuka, mondja, majd legközelebb is jövünk, és akkor majd a másikba ülünk
anya csendben áll tovább
lány megint: Én nem is tudtam, hogy kiújult...
anya: hát igen, ilyen a chemoterápia. (később elsírta magát)

Már az újlipiben volt, hogy egy fölöttébb nyugdíjas házaspár áll a kapucsengő előtt egy nyomtatott lappal és hangosan vitatkoznak, kevésbé egymással, mint inkább a ridegen visszanéző 9 számozott gombbal, kulccsal és x-szel. Könyörtelenek. nem engedik be őket. Apuka hátrébb áll, szürke zakóban, hajlott háttal, fülében hallókészülék, erős szemüvegen át nézi azt a fekete izét a falon, közben félig a nagydarab tésasszony mögül dörmöve drukkol, távolságot tart, mind a faltól, mind anyukától, ő meg hangosan mondja, hát én megőrülök benyomtam, 1411, kulcs, most meg nem csöng, hát hallod hogy nem! Apuka meg mint birka az új kapura, néz hajlott háttal, hallókészülékkel és vastag szemüveggel.

nőnek a fikuszok.

Isten

Miközben olvastam a verset Banco de Gaia Sixty Sixteen (for Karina) c. száma ment, ha megvan Te is próbáld ki, torokszorító érzés, mert pont kiegészítik egymást.


na mindegy, római. aztán Pakisztár, Afganisztár, Megasztár

sittin on the dock of the bay

lyrics as recorded by Otis Redding December 7, 1967, just three days before his death in a plane crash outside Madison, Wisconsin

Sittin' in the mornin' sun
I'll be sittin' when the evenin' come
Watching the ships roll in

And then I watch 'em roll away again, yeah
I'm sittin' on the dock of the bay
Watching the tide roll away Ooo, I'm just sittin' on the dock of the bay
Wastin' timeI left my home in Georgia

Headed for the 'Frisco bay
'Cause I've had nothing to live for
And look like nothin's gonna come my way
So I'm just gonna sit on the dock of the bay
Watching the tide roll away
Ooo, I'm sittin' on the dock of the bay
Wastin' time

Look like nothing's gonna change
Everything still remains the same
I can't do what ten people tell me to do
So I guess I'll remain the same, yes
Sittin' here resting my bones
And this loneliness won't leave me alone
It's two thousand miles I roamed
Just to make this dock my home

Now, I'm just gonna sit at the dock of the bay
Watching the tide roll away
Oooo-wee, sittin' on the dock of the bay
Wastin' time

Születésnapomra

Reggel van, nézem, mit csinált velem az éjszaka.

Jó hónapom volt, még kedvesem is volt, na persze ezt nekem sürgősen meg kellett szüntetni. Jó évem is volt, pont mint ez a hónap. Emberek jönnek, mennek, pénz jön, megy, gépek, kanapék szintúgy. Rúgtak ki, vettek vissza, intéztem magamnak és másnak, voltam nagyon boldog, kergettem reményeket, üvöltöttem és suttogtam, és most egy híjján 30 lettem. És tessék mondani ez már a középkor?

Ne foglalkozz vele, ne gondolkozz, ne nyavajogj, légy férfi, áh, bazd meg. Mondom magamnak. Először az megy, hogy ezt nem csinálhatod, ez nem mehet így tovább, lépj, ne légy köcsög, lépek, és akkor jön a kétség, meg a beleesés, meg hát nézem, mit csinált velem az éjszaka.

Tegnap egy szülinapi bulira csöppentem be egy Ráday utcai caféban, hát, erről nem fog cikkezni a Story magazin, és a Cosmopolitan hátoldalán se jelennek meg majd képek, az egyetlen öröm az volt, hogy volt WiFi és válaszolhattam céges emilekre. Gratulálok magamnak.

Még mielőtt fejemre húznám a szoba sarkát, elmegyek rómaira hekkelni, körmöt vágok, meg szakállt, este Megasztár döntő, mindenképpen meg kell ismerjek valakit.

Holnap van az egyéves csatlakozó anyák napja, ne feledjétek!!!!

csütörtök, április 28, 2005

IZSDB-ről, megint

Én nem tudom ,hogy ez most jó, vagy nem? én értem, és akkor jó is, meg vicces is, csak valahogy a közegben torzul, vagy mi a fasz. és ráadásul benne se vagyok, az a baj!

http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=7617

Néha rövid, frappáns címekről álmodom

Lágy, tündöklő Holdsugár tükröződik ízében
A tisztaság átható ereje érződik a kék éjben
Felkap, emel és elrepít
Az álmok hálójában elterít
Beszövi múltad és jelened
Sa feszültséget végkép feleded!

Ez most egy kevésbé ismert Doors szám magyarul, vagy Marijhuana hirdetés?

Nem, drága arany barátim, ez kérlek szépen egy Mandala tea dobozon feltüntetett marketing blabla. Ha ilyeneket lehetne a dzsangára írni, 27 perc alatt kitörne a világbéke, az tuttifix. Ezt iszom. Vettem egy övet meg egy paulóaút. jóvan, póló. Ja, meg a haist c. filmet. minden 5 percben van benne egy átverés, tökjó. So said about Pinky.

most azt várom hogy hasson. most akkor nyugodt vagyok?

"a szíve fölött hordta a Bibliát. A Biblia megállította a golyót! Pedig még viccelődtünk is vele, de a Biblia megfogta a golyót! Még ma is velünk lenne, ha az arca előtt is lett volna biblia..."

Hát ilyen ez a nemmindegy!

szerda, április 27, 2005

Eljött az éjjfél

kaptam sms-t, és eleredt az eső.

Így írtok ti - Szabolcska Mihály: Egyszerűség

Nem hivalgó, cifra páva,
Nem modern az én szívem.
Egyszerűség lakik benne,
Mosolyogva, szelíden.

Egyszerű, de tiszta nóták,
Amiket én dalok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik,
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versírást.

Egyszerű és tiszta nóta:
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség,
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

Nagy fene köd hangulat, critical mass, de máshogy

Olyan hangulatom volt, mint egy kiöregedett primadonnának amikor a második sikertelen öngyilkosságáról kell nyilatkoznia a tévében, felszaladtam répához egy kis friss zene beszerzése végett, aztán kaptam enni, inni nem, azt nem kértem, lementünk a Kuplungba, jó kis dzsessz muzsika szólt, erről a dzsesszről jut eszembe, jön Ves pár hét múlva, ő röhögött egyszer egy jóízűt, amikor a népszabit olvasva kiszúrta ezt a szót. Nálunk ez a szó 7 betű, náluk 3. Szal ment a muzsika, meg ettünk hagymás kenyeret, helyrerázott. most akartam még így 23 h után kicsit dolgozni, ha már adtak ilyen fejlett technikát de főnököm nem írta meg, amit el kellett volna olvassak, így hát a többire írtam vissza, és most meg blokkolok.

A kerékpáromra ráragasztotta a házbizalmi elvtárs, hogy 72 órán belül tüntessem el a lépcsőfordulóból, mert tűzvédelmi szabályok tiltják a közös helységekben a kerékpár tárolását. tonnás virágcserép maradhat, bicikli nem. Úgy látszik elértük a házban a kritikus tömeget, csak sajna ellentétes eredménnyel.

Basszák meg a repülők!

Az ember tajcsizni akar a szabadban, erre vazze gépek szállnak el felettem. Ehhh, mindegy én meg megyek Berlinbe, legalább.

Munkában a régi szarokat csomagoltuk zsákokba, 25 zsáknál elfogytak. A zsákok. Majd még folytatjuk, otthon meg dolgozom. hát ez jó.

És mik a hírek veletek? Per pillanat az enyémet kicsit unom...

kedd, április 26, 2005

Győzike

Győzike nem csak egy műsor címe, de a nézők felé intézett kérdés is egyben. Mondta a stand up comedy egyik fiatalabb fellépője. Megnézem én ezt, mondtam magamnak.

A tévé tényleg nem jó semmire se, de ezt a Győzikét szájtátva bámultam, mint tanyasi parasztgyerek a meleg büszkeség felvonulást. Annyira lekötött, hogy még hányni is csak a vége főcím után mentem, de akkor aztán isteneset. buááááá, mondám a kagylóba, miközben mögöttem meg aszonták, hogy legközelebb csukjam már be magam után az ajtót. hihi. Éjjel úgy aludtam, ahogy mások cselgáncsozni szoktak, ahoz képest eléggé egyben vagyok, viszont a tej darabosra állt össze a hűtőben.

Hogy egy kurva szivar így kiüssön... büdös kis dorong, ráadásul meló is van vele, megint 50% körüli a páratartalom a humidóban, miközben idekünn meg pont 70%-os, csavart szarnak meg ez kell. Remélem tényleg tizenéves szép kubai lányok combján készültek, mert különben nem ér semmit az egész! : )--------

Mondtam már, hogy vettem két fikuszt? növekedési versenyt írtam ki köztük. Az aloe vera ágai meg törnek lefele, szerintem mert túl nagy cserépbe ültettem át őket.

Tavasz kellene hogy legyen, napsütéses délelőtt, egy kávézóban az ablak mellett, nézni, ahogy az emberek mennek el mellettem, dolgukra sietnek, vagy csak nézelődnek, közben bent valami szól, a süti finom, kinn kicsit fúj a szél, meglibbenti a tavaszi felöltők, szoknyák szélét, anyukák gyerekeket tolnak át a másik oldalra, a téren galambokat etet egy fiatal pár, a szemközti házban az erkélyen napozik egy ősz hölgy, csíkos kempingszékben, fölfelé néz, és kissé mosolyog, vagy hunyorít, talán az erős fény miatt.

hétfő, április 25, 2005

Vicc. nem vicc. vicc. nem vicc

Kannibál törzset alkalmaz egy cég az afrikai leányvállalat örző-védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de semmi gond, mert a törzsfőnök Aghwopakitru-ra esküdött meg, hogy nem fognak megenni senkit, legfeljebb csak a konkurenciától.

Fél évvel később eltűnik az egyik takarító. Miután a körzete piszkos marad, keresni kezdik, nem találják. Összedobolják a kannibálokat, a törzsfőnök a rendőrök előtt mindenkit megesket az összes szellemre, hogy ők ilyet nem (t)esznek.

Nyomozók el, törzsfőnök megkérdezi: -
Ki volt az? Hátulról egy ifjú kannibál szól, hogy ő volt.

Főnök: - Vazze! Nem megmondtam hogy a takarítókat ne bántsátok?!? Itt olyan jó helyünk van! Hat hónap alatt megettük a managementet, a kontrolling osztályt, a financial monitoringosokat, a strategic finance departmentet, a marketingeseket, az asset optimalisation expertise workgroupot, és a corporate customers relations officert, a kutya se vette észre! Erre te megzabálsz egy dolgozót!

vasárnap, április 24, 2005

Tíz Dongó!

Először is szolgálati közlemények, olvasóink jelezték, hogy nem értik, hogy lehet elődátumozni egy postot. hát tessék íme egy bejegyzés a jövőből, kár hogy nem tudom a lottó számokat. Olvasóink továbbá azt is jelezték, hogy a critical mass banner szétbaszta az oldalt (magyarán mondva, oh párdőz, mancika), majd megoldjuk. a töltőtoll fotó meg azért van fenn, mert nagyon tetszik viszont a keltezése esetleges.

Férfiember egyetlen ékszere még akkor is az óra, ha ezen a hölgyek jót nevettek. És az nekem most nagyon szép.

Az irodában elmagyaráztam főnökömnek, hogy miért is vágjuk magunk alatt a fát, amikor ilyen lekelsen megyünk a gyarapodás felé, kikerekedett szemekkel nézett és beballagott az igh-hoz, aki logikusan felépített észérvek felsorakoztatásával elmagyrázta, miért nincs igazam. Hála a Ratzinger főnökének, hogy vannak. Hát szóval azzal indokolta, hogy áh, ettől nem kell félni! Ezt elmesélve viszont már megint kaptam egy igen racionális hidegzuhanyt, hogy kurvára mindegy, ha te most bővülsz, akkor az jópont a főnökök szemében, szarni bele, mire dől a fa, már másikról kell a banánt szedni. és megintcsak ugyanattól a jóembertől, aki már múltkor is, csak arra nem emlékszem, mitis, mireis. hm. Majd gyakrabban elmegyek hozzá, Bölcs Rebelében, hogy fog állni a bangladeshi tőzsde?

Este critical mass helyett Szezr Evr, így mutatkozott be. Két dolog. Az egyik, hogy nekem igenis bejön a Művészetek palotája, a másik, hogy aaaanyira nem annyira jött be a Cezr Evr. Na jó, a koncert jó volt, lehet, hogy csak én voltam per momentán konkréten sétálva elmerengve máshol. Mi? Ezt most mégegyszer... (lassabban) lehet, hogy csak én voltam per momentán konkréten sétálva elmerengve máshol. Mond, te teljesen hülye vagy vazze?

Este drága barátim a bevásárlóközpont folyosóján gondolták magukat Afrikában, miközben a falon pankráció ment, meg a mozinézők hazafelé. Maradtunk volna inkább otthon, mulatni. Bár a díszlet mindegy is. na.

Arra ébredtem, hogy egy dongó a fejem mellett elkezd zizegni, lecsaptam a potrohát az Unexpected Tales kötettel. Akkora volt, mint egy 50 forintos.

Me go berlin, Ves come Budapest, Kers is in Budapest. verigúdindíd.

szombat, április 23, 2005

Házon kívül a kendermagos éjszakában

Az RTL Klub műsorát néztem és arra lettem figyelmes, hogy én azt az embert ott ismerem, ültem én már egy autóban, parkolóban azzal a szóvivővel billegális tevékenység végzése közben.

Szavazás most

Úgy tűnik, nem annyira érdekes ez a szavazás. nade mindegy, ilyennek is kell lennie.

A blogkartárs meg ébredezik, halkabban pötyögök.

péntek, április 22, 2005

Ich Komme ja ja ja

foglalás megerősítve
A foglalási szám:
XXX (na ezt azért mégse kötöm az orrodra)
Az easyJet nem bocsát ki jegyeket, ezért kérjük, jegyezze fel ezeket az adatokat. A bejelentkezéskor (check-in) csak az útlevélre (vagy más elfogadott fényképes igazolványra ) és a foglalási számra van szükség
Mr Gonzo Munkavallalo járata:

Péntek 20 Május
A check-in nyit 11:10; Zár 12:40
Budapest (terminál 2B) hová Berlin Schoenefeld
Járat 4532; ind. 13:10; érk. 14:40

Kedd 24 Május
A check-in nyit 09:10; Zár 10:40
Berlin Schoenefeld hová Budapest (terminál 2B)
Járat 4531; ind. 11:10; érk. 12:40

Say hello to little darling...

csütörtök, április 21, 2005

Modorom, folytatom

Csörgött a kocsiban a debil, irodai átirányítódik, joviális öregúr, hogy hát engem kapcsoltak (ki a fasz kapcsol nekem ügyfelet? na mindegy), hosszan, elegáns beszéddel, ahogy csak magázódva lehet beszélni, ahogy professzor beszél a legkedvesebbik diáklányával az egyetemen, elmondja, hogy Svájcból hívta egy nagyon kedves magyarul beszélő hölgy, aki az alvó számlájával, kárpótlással kapcsolatban kérdezett pár dolgot és most vissza szeretné hívni, és legyek oly jó és megengedő, ha a lehetőségeim engedik, mondjam már meg milyen számról hívták. Volt még szó 43-as névváltásról, meg arról is,hogy kutyát vettek, mert ő már nyugdíjas és oktatja a kiskutyát, de várja hívásom, a felesége épp nincs itthon, stb. stb. Mondtam megkérdezem, visszahívom, visszahívtam turn down. szorri. Azt mondta ritkatság az ilyen kedves ember, aki ilyen segítőkész. na csak azért mondom, mert a cégnél az a kritika ellenem, hogy elviselhetlen- összeférhetetlen vagyok.

Tajcsin egy Kínai bölcsesség hangzott el Ming császár korából:

"Mindegy hogy rakod a lábad, a két bokád mindig egy vonalban lesz!"

szerda, április 20, 2005

Folytatom

Érdekes, mióta élem az életem, kevesebbet írok ide bele, pedig biztos lenne mit.

Ma pl. összetalálkoztunk volt főiskolás évfolyamtársakkal, 4-en ültünk be a Menzára, jókat nevetgéltük, és hát leginkább a repülőutakról, munkáról volt szó. Az egyikünk amióta kijött a főiskoláról, valahogy csak pénzügyi igazgató bír lenni, megvan az MBA-je, és a legnagyobb őszinte lazasággal tűri sorsát, na mondjuk már elvált. Belekezdett egy sztoriba, hogy áfabevallás napján talált egy számlát, ami EU-n belülinek volt kiállítva, a vevő libanoni, az átvevő belorusz, a termék egyébként japán és franciaországon keresztül jött be a magyar raktárba, ahonnan továbbált a cucc. Az angolok, akik eladták nem tudtak az egészről semmit, Na, erre írjál Áfás számlát! : )

SOX, SAP, ISO. és véged.

Találkoztam tegnap estében a gimnáziumi osztálytársammal is, ő azzal indított, ja a kémiatanár fia, én pedig nem mondtam, ja te vagy, aki megbukott az érettségin... ez az a közeg, amitől oly könnyen szakadtam el, most lesz valami érettségi tali, hát elmegyek, megnézem, mi nem hiányzik.

Pénteken menjetek critcal massre. szerintetek észrevette Sinya, ki beszélt hozzá a tilosban? na mindegy is.

folyt atom. folyta tom. megfojtatom. bal. jobb. árnyak. Csapd le csacsi!

Rend van és tisztaság, volt taka maki, aki nem igazán jó, de legalább drága, úgy lett, hogy a híresember szembeszomszédnál teljesített szolgálatot, és ha már itt van, jöhet ide is. Onnan már kitették, én meg nem teszek ilyent.

Nagy tervek, kis megoldások.

nagy hegyek, különállás, tavak, órák. hideg. Tajcsin -múlt héten kihagytam, talán ezért- majd kiszakadt a lábam, közben azon mosolyogtam magamban, ezt a hasonlatot mintha pont használtam volna.

fáj a fogam. úgy tűnik, túl sokat vertem a garast a fogamhoz, most mehetek fogorvoshoz, na az lesz nagyobb adag lé out of the window.

Hallgatom ezt a belgát, vazze, a kettő jón kívül szar de nagyon. Reggel is volt a tiloson az a szolnoki együttes, de nemtom kik ők, az jó. Hármas golf, érzem.

kockás ing. pénteken lenézek Tapolcára, lássuk meg.

abih ikazsüm

FIN

kedd, április 19, 2005

Hiányoztam mi, vazze?!

Egerbe vótam, nó, elvótam vidéken, vállalati nagyonjón voltam, de meggyüttem, szépszerével! Délután volt érkezésünk, onnantól este 11-ig parasztvakítás ment, onnantól meg cselédrevű. no. ez ment meg a napszámos matiné.

az egyik partnert megszállta a vendéglátás, mielőtt odaért volna, betért a tesóba és elhozott egy kevéske piját. nem volt sok, csak egy egész orosz hadtestet a sárga földig le lehetne itatni vele. na, lementünk a parkolóba, a faszikám a vadiúj kocsija spoilerére feltette szép libasorba a műanyag egydecis poharakat, oszt kimitkér, Jamisson, Jagermaister, vagy fütyülős barack?

Van három telefonom, ott vannak az asztalon, régiek, meg van egy új. Az egyiket legalább le kéne már tenni!

péntek, április 15, 2005

Street talk

A sarki hentesnél buli van, a személyzet ünnepel, cselédrevű megy.

A cigarettázók közül az egyik fiatal hölgy:

- Az én pasim is kinyal engem, az jó nekem! hangoztatta, hogy visszhangzott.

Répa aszonta, legyen benne a blogban. Ok. répával voltunk az utcán, amikor ez történt.

Cudááálatosz! eszt emlegetem, cudálatosz! (ez kiscsit idegesíti)

Borzasztóan rossz vicc

Hogyan lehetsz igazán rosszfej Károly esküvőjén?
Minden vendégnek dianás cukorkát osztogatsz...

Köszönjük, DL!

Ugye, hogy megmondtam!

Bárándy visszalépett. Biztos azért, mert elnökként nem járhatna a mazda RX8-asával. gondótad vóna?

Al kaida csak egy humbug

Azt írják, hogy a neokonzervatív amerikaiak és az iszlámista muzulmánok egymásra találtak, mint a Pankráció királya és Andy Kaufman. Jól beergeljük a sajátjainkat, ha mi egymást utáljuk, de persze közben nem is, mert pont csak a pénz érdekel. Azért ez vazze eléggé... mitomén, gyerekek tényleg ilyen az élet? Tik tak, tik tak, tak tik tak tikaa taktika?? ezt kéne jól megtanulni.

A kedvenc részem a cikkből, amit belinkeltem:

A lebukott állítólagos amerikai al-Kaida-sejtekről sokszor magas rangú kormánytisztviselők számoltak be 2001-2002-ben. A film utánajárt a letartóztatottak sorsának: az egyik csoportról kiderült, hogy valóban turistaként készítettek videofelvételeket Disneylandről, és bár arabok, nem célpontot kerestek. A londoni nevezetességeket tollal megjelölt, gyanús térképről kiderült, hogy egy ausztrál turista hagyta a gyanúsítottak lakásában az ágy alatt, még mielőtt a megvádolt arabok kibérelték volna a lakást. Az egyik kiképzőközpontról bebizonyosodott, hogy legális biztonságiőr-iskola, az ott végzettek a környékbeli közértekben a tulajdonosok nagy megelégedésére dolgoznak. A "Megházasodom. Többet nem találkozunk" szövegű e-mailre mint kódolt üzentre csapott le az FBI, de kiderült, hogy a Bahreinből küldött üzenet nem öngyilkos támadásra buzdított, hanem egy valódi nászról számolt be.

Bazd meg!!!

gyűjtök, gyűjtögetek, tervezgetek, jó lesz az, szép lesz, sokáig szép, élmény, emlék örök életre. erre bazd meg, nem. Nők. vazze. Aszongya itt áll a boltban, kerek, vagy szögletes. Én akarok dönteni, ebben én akarok dönteni! Nem azért raktam félre egy rakás pénzt szépen lassan, hogy csak úgy péntek délután elcsesződjön a régen dédelgetett álmocskám. Van, aki luxushajóra foglal helyet, utakat tervez napról napra, pontosan, precízen, van meg úgy dönt, hogy órát vesz. Magának, olyant amilyent szeretne.

mindegy mindegy, parkban ülök, internetezem, közben jön egyik exem, cudálatos, két gyereke van.

Görgeteg

Greeving is a process. they say.

Ma megint voltam egy megbeszélésen, tőlünk hárman, partner, harmadik fél. Részünkről csak én beszéltem, főnököm bólogatott, összegzett. aztán jöttem vissza hogy formanyomtatványokkal adjak munkát a kollégáknak. Most minden második szó után gondoljatok egy kibaszottat és egy kurva kibaszottat, vagy egy kibebaszottat. belefáradok a nagy dolgokba. a kicsik meg nem érdekelnek. Nihill unltd.

szerda, április 13, 2005

Lement a nap

Besötétedett idehaza, kicsit magamhoz tértem, dolgoztam távolról, kezd egy kicsit átcsapni a hullám felettünk, van bőven szar lapátolni.

eljátszottam néhány gondolattal, mosoly. áh mindegy... : )

Bárándy

Bárándy lenne szerintem a legmegfelelőbb köztársasági elnök. Csak úgy, mert úgyis beleszarnak.

Két nap a Mecsek közt

Megjöttem, túra kiszívta belőlem az erőt, mint bogárból a pók, kollegák picurkát zsidóztak, aztán finom utalásféle képpen kóser szilvát rendeltem a kocsmában, és mindig megkérdeztem az étteremben, hogy ugye nincs benne disznó. Struccpolitika, de legalább előttem ne. Az autópályán hazafelé 160-nál egész jól aludtam, kicsit rázott az autó, ilyenkor lassítottam.

annyira fáradt vagyok, bementem az épületbe, közeledtem az öltöző felé, de már nem mentem be, nem mentem edzésre, sarkonfordultam és hazajöttem.

Egy zigóta sakkpartnere lehetnék. Ha egy kicsit tehetetlenebb lennék, ki kéne ültetni engem a kertbe és hetente locsolni. Amerkia és Európa közti hasadék nagyobb intenzitással tágul, mint a pupillám. A küszöb lépett át rajtam.

hétfő, április 11, 2005

Nagydorogi könyvtározók, szevasztok!

Valaki Nagydorogról, a könyvtár IP címéről olvasgat engem. Én inkább ajánlanám a könyvolvasást, ha már ott vagy. Bocsika.

Ma egész nap mások munkáját dagasztottam, de értéket nem teremtettem, csak olyan szigorú számadású űrlapokat töltöttem ki, amit le kell küldeni debrecenbe, ott ellenőrzik, rögzítik itt meg ott, aztán elteszik. Ettől persze senkinek nem lesz jobb, csak a papírhalom nől, növexik.

Holnap ottragadok Pécsen. jövő hét hétfőn meg Egerben. Na az lesz az überdurva, partnertalálkozsó. brühahaha, susi, aranykarkötő, céglogós tréninggatya, izzadtságszag, tervteljesülés, megalománia diszkrét bája, zsíros szürke zakók, prosztatarák illat, pszichopatikus lábremegés, pincér, még egy sört, SZOT üdülő hangulat, konkrétba menés, jól állunk, de már a jelek mutatkoznak, hogy össze kell szedjük magunkat, terv még nem lett kiadva, de el vagytok maradva.

Száz év

Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Kretek

Egész hétvégén nyomás volt rajtam, ami vasárnap estére lazult, most már jó nekem!

Megtaláltam a kreteket, szívom, felénél nagyon dühös lettem magamra, úgy nyomtam el, mintha vaddisznót döfnék le. Merhogy kiskoromban rettenet asztmás voltam és össze vissza kezeltek, amíg el nem jutottam Gegesy- Kiss Annához, aki évek hosszú munkájával összerakott, szikár, középkorú nő volt, mindenkinél lelkiismeretesebb orvos, egy angyal, na. Ő mondta nekem, ha dohányzol, meghalsz. Pár évvel később Olaszországból fejvesztve rohantunk haza atyámmal,* éjjel Bécs mellett már bejött a Kossuth, pont akkor kapcsoltuk be, amikor a következő műsor kezdődött, Gegesy- Kiss Annára emlékeztek, rákban halt meg.




*(nem, nem az Utolsó vacsorát hoztuk, csak megfeküdte a gyomrunkat jóva?!)

vasárnap, április 10, 2005

Vatta Hekk!

Ismét itt a tavasz, rügyeznek a fák, nyílnak a hekksütödék, hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek a szoknyák, lehet menni uszodába, szigetre futni, bátrabban öltözködhetünk, visszaüt a nátha, de minket ez sem zavar, fellélegezhetünk! Hát szokni kell a jót is.

Egész vasárnap kóma vagyok, vagy mi. Szüleimmel rákot ettünk és a Westendben bókláztunk. Csodálva nézegettem a Lancia Y-t, amit kiraktak egy parfümboltban, gyönyörű darab.

Tegnap voltam dokumentumfilm bemutatón, amiről elmondható, hogy a téma jó lett volna (ezzel is jelezve, hogy mi a véleményem), vágó narkolepsziás lehetett, a riporter rendező, bár családi jóbarátunk, érzésem szerint úgy mutatta be kőszegi tábor történetét, hogy nem lehet egyértelműen eldönteni, a riportban szereplő leventék mennyit hazudtak össze, szerintem nem is egyértelmű mindenki számára, hogy bizony hazudtak. Az egész 70 perces anyagban egy olyan mondat hangzott el, amitől a plafon megrepedt:
Szabadon idézve: "a munkaszolgálatosok, eleinte jó erőben voltak, dolgoztak, nagy volt a fagy, hát akik megbetegedtek, munkaképtelenek voltak, azokat betegállományba tették. De erről nem szívesen beszélek." És még ekkor sem kérdezett vissza a riorter, betegállomány? az mit jelent? mi tudjuk, hogy golyót jelent, de érti-e ezt mindenki?

Áh ,mindegy, legalább megint egy jót dumáltam a nővéremmel, az jót tesz.

Ma van a legkedvesebb Sógorasszonyom születése napja, az én istenem áldja meg és adjon neki hosszú, boldog életet!

(na, ezt is letudtuk :)

péntek, április 08, 2005

Úhh, tényleg, Világi Gyula!

"Hazai vizekre evezve a szegedi Utazás és Turizmus kiállítás Adria Tours standjánál az egyik csajt Bővíz Adriánnának nevezték. Szintén beszédes Pálffyné Nepper Judit neve, aki a Krisztina körúti OTP-fiókban pénztáros. Nagyhajú Béla nevét Bangladestől Romániáig rettegik, hiszen ő tekintéllyel bíró fejes a BM Bevándorlási Hivatalban a Budafoki úton. A Magyar Hírlap újságírója, Serdült Viktória is hálás név. A királyi tévé vatikáni tudósítója, Világi Gyula nevének hallatán valószínűleg ezrek kapták fel a fejüket a héten. A Heim Pál Gyermek- kórház élelmezési osztályvezetője Vacsi Mária. Végül a +1-es: Dr Binó Brúnó nőgyógyász, akinek az Erzsébet körúton van magánrendelője."

Én két ügyvédet tudok: Dr. Düh a Délibáb utcában és Dr. Bitó a Markó utcában.

Két temetés

A családi temetésünk megrendítő volt, Mahler V. szimfónia egyik tétele, 10 percig álltunk, apám remegett, majdnem zokogott, utoljára a bátyja temetésén láttam sírni. Mindenki nekem köszöngette, hogy elhoztam az erősítőt, meg a hangfalaim, hogy szólhasson a zene. Pedighát ez semmiség. A zsidó temetőben miért skinhead a sírásó? Kopasz, bomberdzseki, fekete miltary nadrág, vasaltorrú bakancs. Ingyen vállalta? Párbeszéd a részvétnyilvánító sorbanállásban.
-Te vagy aaaa... -oldotta meg nagyszerűen a feladatot egy részvétes
-Zsuzsi- mondta Zsuzsi
-Igen te vagy Zsuzsi, és akkor őő... folytatta az elhunyt kisebbik lányára nézve
-Ő Ági
-hát igen, olyan ritkán találkozunk
-Hát igen

Legalább volt min mosolyogniuk. A német barátaink már kedden jöttek Pestre, mert egy hét alatt lezavartak két temetést.

Eltemették a pápát. "Végrendeletében a pápa nem hagyott hátra semmilyen személyes vagyontárgyat, és azt kérte, hogy égessék el személyes feljegyzéseit. A testamentumban csupán két, még élő személyről történik említés: a néhai pápa személyi titkáráról, Stanislaw Dziwiszről és Elio Toaff róma főrabbiról. Utóbbi fogadta II. János Pált, amikor 1986-ban a római pápák közül először keresett föl egy zsidó imaházat." Larger then life

Nehéz péntek

Hangfalak, drótok, Lagerfeld öltöny. kézkenőcs, sajtoskifli. Tévéből szól a kispál. Friss tej, fekete zokni, téli gumi. Ma nem volt hajnalban bál az égben.

Mély levegő, süllyedünk. Temetésre készülünk.

csütörtök, április 07, 2005

Életből elcseszett pillanatok

Rég használtam ezt a címet. Szóval Paizsék PEM-es önfeljelentéséről az jutott eszembe, hogy 10 éve (!) még jól megverték volna őket az örsön. Erre rendszeresítették a "leestem a lépcsőn" kódot, melyet a rend őre javasolt a megneveltnek, másnap pedig ebből a tanár tudta, hogy a diákot az állami szervek próbálták jobb belátásra bírni. Egyszerű a képlet, mindenkinek megvan a helye, nade most? Jó, hát lerúgják a Kendermag Egyesület vezetőjének veséjét, ez még elképzelhető, nade elverik Konrád Györgyöt?? Szegény hekusok, átveszik a doksit, néznek, most mifasz, aztán a dohányzásra kijelölt helyen egymásközt megbeszélik, a szép idők, na azok elmúltak. A hátsó szobában bele lehetett nyomni az arcába a csikket, most meg két emeletet kell mászni, hogy egyáltalán rágyújtsunk!
NOL cikk itt

Vatikáni gazdaságot olvastam, nem semmi. Ahoz képest, hogy azt mondják szervezetfejlesztők, a Katolikus egyház a tökéletesen felépített szervezet (három menedzseri szint, pápa, bíborosok, püspökök, alattuk a papság és slussz) nem sok esélyük lenne a tőzsdén. Tényleg. Be kéne vezetni a Vatikánt a NYSE-re.

Ma Herman napja van. Nagy napja ez a virágosoknak. Göringen kívül ismerünk még Hermant???

Panka!

Szikla nem menni Venecia, víz lenni meghatározhatatlan körte ízű de inkább nutrasweet. bljiak!

(a cím azért link, mert akkor a gugli jobban ismer téged)

szerda, április 06, 2005

Tudatmód

Mostanában a gonzóság maximum azt jelenti, hogy fasza fáradt vagyok, amikor eljutok a blokkolásig. A tajcsi most tök jó volt, a jófenekű lány tartotta, kimentünk a suli udvarára, aszfalt, mezítláb. Egyszercsak betoppant egy csapat csávó, huszonegynéhány, hogy akkor ők most tajcsiznának. Úgy néztek ki, mint egy komplett reklámügynökség. Az év első breezerét kortyolom, pénteken DJ leszek egy temetésen. Királyhágó out of the widow. asszem ezzel mégse kéne viccelődni, este e Celestine vagy Constantine c film szakmai bemutatóján voltam, zörögtem, szar volt, azazhogy sablonos, démonos, kienu reeves-es, feszületes, felszínes, kifelé meg a hír, hogy pénteken temetés, én szolgáltatom a beszéd helyett a zenét. Mahler IV-ik.

Elég sivár, vettem vajat.

kedd, április 05, 2005

Keserű víz

Logika: Ha mindenki pénteken Rómában van, akkor mi menjünk Velencébe! Az drága. Menjünk Királyhágóra. indulás csütörtök este. Királyhágó... kapitális egy baszás lehet.

Csütörtökön úgyis beköltözik hozzám a békési unokatesóm, asszonyostul, gyerekestül jönnek fel a nagyvárosba, valami babaújság fotózást nyertek, amikor anyuka terhes volt a gyereket röntgen helyett asszem először a NATO radarok azonosították, ha jól tudom még valami mozgósítáos- csapatösszevonós sztori is volt, de most ne legyünk rosszindulatúak! (miért pont most ne?)

A főnököm szólt, hogy ha nem adok le menetlevelet elveszik a kocsit, de nem is fognak semmit tenni ellene. Azért erre kicsit kiváncsi lennék.

Itt van Amerika, körteízű ásványvizet lehetett csak kapni méregdrágáér a büfében. szar is meg rossz is!

hétfő, április 04, 2005

Dolgok, amik történnek

Annyi nagyszerű, érdekes, izgalmas, felemelő, borzasztó, szomorú, tragikus dolog történik másokkal, körülöttem. Úgy érzem kicsit magam, mint a zúgó patak közepén egy kisebb szikla, melyet egy sokkal nagyobb takar el a sodrásból. A visszár be-besodor egy- egy faelvelet, a halak beúsznak mellém az árnyékba, kifújják magukat, majd jól belevetik magukat a sodrásba. Asszem. És bár nem rossz, de azért a jó, az valami más.

Rettenet és Borzalom!

Azon kaptam magam, hogy állok a titkárságon, kezemben kávésbögrével támasztom a polcot, és ezt mondom a szájammal:
-Na, és mi ez a nagy meetingelés?
Semmitmondó áltrécselés, nem is érdekel, semmi közöm hozzá, közben azon fortyogok, mások miatt mennyi dolgom van, pedig csak csinálni kéne, nem üresfecsegni a titkárságon. Ja, meg azt néztem, hogy az egyetlen értelmes kolleganőnek a feneke is milyen jó. Menni kéne innen el.

Az asztalomon áll egy növény. Napról napra több a sárga levél. Haldoklik szegény.

vasárnap, április 03, 2005

Oldscool

Énnemtom mi van velem, először lefotózok egy ilyen kocsit, aztán ez lett a héttérképem, most meg azon kapm magam, hogy a lemenő nap mellett oldschool klippeket töltök le és bólogatok az oldschool beatre. In the ghetto, nobody smiling, nobody smiling, nobody smiling

Yo.


(innen tölthetsz le párat, ha esetleg. Az első, a 2pac MTV Raps today live, az kötelező)

kétezerötáprilishárom

05.04.03

Blogspot üzenet

There were errors. (Details ...)
001 java.net.SocketTimeoutException: Read timed out

anyád vazze.

Újabb képek


Ádám teremtése a Szent István téren

A címe gylin kisegy ben, ami rerák klik kentvem ég többfo tó van.

Ezee blogging : )

Na, így már nekem nem is kell gépelni, tényleg ez volt, törökfürdő múvi után török étkezde, majd képnézegetés (Libanon, na ja), végül lost in translation. Végre megnéztem, már hónapok óta itt van. És aludni mikor, hogy? : ))

A világ Göncz Árpádja

Szegény, meghalt. A mi életünkben már biztos nem lesz hasonló, ahogy a nosztalgia sem a régi és Tota W.-nek megint van némi igaza, csak nem így, ennyire egyenesen, ezt az pl. ésben árnyaltabban szokták. GyéPé és Tota Wé vitája itt a szólásszabadságról.

Ha mennyiségi verseny akkor megjegyzem, szép, nagy katolikus Magyarország. Jimmy halálakor több volt a gyertya.

Nem biztos, hogy az igazság talaja áll alattam, szal lehet, hogy öncenzúrázni kéne a fentieket egy delete-tel.

Agarak pórázon

Jaj, én lassan futok, mondta, én meg elhittem. 800 méter után már a hátát se láttam, sétáltam egyet, közben merengtem, volt min. Rég jártam a sziget belsejében, most megnéztem, milyen az élet másutt. Fociznak, csókolóznak. Egy szűkebb török család piknikelt, 13 cekkerrel hozták ki az elemózsiát, 6 szőnyegen ültek az asszonyok gyermekek, a focizó férfiak közt kellett bíró és partjelző is. kicsit arrébb német gimnazsták kempingtűzhelyet gyújtottak épp fel benzinnel, ők is, ha egyenruhában lennének, pihenő, megszálló hadseregnek látszanának. De a rózsakert volt a legnyüzsgőbb, fullon volt, párok, párok, párok. Kigyúrt fiatalember két agárral. Az agarak pórázon. Agarat pórázon látni fura dolog, lekötözött iram, elszalasztott lehetőség, visszafogott gőzerő, hiábavaló küzdelem. Szuperhíró egy mégszuperebb híró hálójában, miközben a megmentendők jajveszékelése hallik. Én az agarakat futni akarom látni, nem pedig a fűben ülni. Jaguárral a Tescoba.

péntek, április 01, 2005

És mindig csak képeket!

http://tomikj.freeblog.hu

Csütörtök

A hídon éreztem, hogy mégis kellett volna hajat szárítani, de annak örültem, hogy hátszél fog fújni végig a parton dél felé. Amint a partra kanyarodtam, jó méllyen bedőltem, a pedálok persze nem vízszintesen álltak és az alsó a dőlés irányában állt. Puuufff!!! perec, a pirosban álló Slágerrádió törzsközönség minden szeme rám meredt, lánc vissza, épp amint indulni óhajtottam vóna, rájöttem, hogy a kérék akkora nyolcast kapott, hogy az már tizeneggyes! leszedtem, igyekeztem a műszert finombeállítani, úgyismint fájntyúningolni, szal ugráltam rajta kicsit, így most már legalább vidáman begurultam! kcsit már izomlázas a pofazacsim a vigyorgástól: )

Aztán este még minden fáradtság ellenére még összefutottam két drágával, akik a Ray-t nézték meg nélkülem, és aztán a fenitből kiindúlva zárásig röhögtünk, szinte mindenen, isteni érzés volt.

Annyira felvillanyozódtam, hogy elmentem egy egy kicsit bele az iccakába



Már három óra van, jóreggelt!