Ceci n'est pas une pipe

péntek, szeptember 29, 2006

Bloggolásgátló

Mostanában annyi minden van, hát nem ér rá az ember pötyögni állandó jelleggel! Most, hogy már aludni sem brok -valami zöld kígyókat álmodtam, amik kicsik voltak az asztalon, aztán felfúvódtak, mint egy béka, aztán kinyúltak, mint a nyílvessző, és nem vártam meg, mig az arcomba csapódnak, inkább felébredtem- na szóval gondoltam leülök, írok. Nade mit? Hogy a csajom egy elég szép kéziperzsát hozott a közösbe? Vagy azt, hogy egyre több a lakásban a rózsaszín, egyáltalán a szín? Ez is melós ám, jól csinálni...

Elkúrtuk. Oszt jó napot! Össze vagyok zárva egy jó csomó emberrel. az év végén sztem ki fognak rúgni. Hát ilyen ez az élet, egyszer fenn, egyszer a büfében, és már ennek is politikai tartalma van. Tegnap Elnöknőket néztünk. Muhaha.
Tegnap jött a hír, hogy Subbacultcha nincs többé. Volt egy dublini újság, hasonlóan beszólós undurground popculti lap, ottjártamkor az utolsó jelent meg, elhoztam, tán még meg is van.


Kicsit értelmét veszti minden.

szerda, szeptember 20, 2006


csőstül

kicsit szar hangulattal indítottam reggel az irodában, nagypolitika, meg a mindenféle. Felhívott egy nőci, anélkül, hogy megkérdezte volna, zavar-e (zavart), lebaszó hangon valami papírt akart rajtam behajtani. Aztán felhívtak, hogy elbaszták a számításaikat, fizessek már vissza egy nyaralásnyi pénzt. Végül kimentem az autómhoz, ahol egy kedves hölgy tájékoztatott, bocsesz, én voltam, mármint az index, a lökhárító és az oldalsó elem. tropa. ja, és még jól rosszul is voltam, de az algopyrin, jöjj velem!

Asszem megtámadom a csatornázási művek székházát, elfoglalom és...

hétfő, szeptember 18, 2006

ööööh.... izé

"

A penge és a forradalmár

Válasz Tóta W. Árpádnak

[2006.09.14.]

Ha forradalmár lenne, Ön melyik televíziót foglalná el? Ezüst Pengét, tehát második díjat kapott az idei Arany Penge Kreatív Reklámfesztiválon a Magyar Televíziónak (MTV) az a hirdetése, amely ezt a kérdést jelenítette meg címsorában."


Rudi Zoltán, 2006 09 14.

Tüntetéske a parlamentecske előtt

Wittner Mária azt hitte eljött az ő országa. A tömeg nagyrésze tüntet, kisebb része a szedett vedett rohamosztagot nézegeti, vagy a hasonlóan szervezett tömeget. távolabb katasztrófatúristák, hónuk alatt vekni kenyérrel, ha vér folyna, lehessen tunkolni.
Odafelé egy klubzakós tajtrészeg gönödör 50-es, mint a kabaré jelenetekben imitálják a részeget, szóval cerka részegen ezt magyarázta a Falk Miksában, hogy a magyar korona megérkeztekor, 78-ban ott volt , mert hogy ő restaurátor. kezébe vette. Idézem szó szerint:
"-Magyark'? vagytk'? Magyark? Tuggyátok mi a korona? A korona? Mer én a nem semmi, Bundesrplik Dajcsland, érted... a Bundesrepli Dajcsland, na az a nem semmi, amikó megjött a korona, a főnöküm ott vót amikor a korona jött mmeeeg.. Meghívtok egy italra? nem, áh, mindegy.." Tudtátok követni? aztán odament egy csapat sípolós zászlólengetős nénihez a borozó előtt, ott biztos meghívták.
Na, aztán tényleg tüntetés. Egy-egy hívószóra, mint a himnusz után, kezdőrúgásnál, zúgás, taps, zászlólengetés, Wittner Mária demokráciát, meg monnyonle-t emleget, aztán valami füst szállt fel, Wittner Mária halálraítélt, (ahogy felkonferálták), sajnos elhallgatott, mert valami égett, és akkor megint demokrácia, meg nem vagyunk bűnözők. Magyar zászlók a vállon, Árpádsávos zászlók, rockabilly frizurás jógyerkek, nézelődők, és egy rettentően NBH-os öszes úr, túl nagy esőkabátban. Most zuhog, gondolom már mindnenki a metróban élteti a kormány lemondását. Mi épp hazaértünk még szárazon megúsztuk. De legalább demokrácia van, meg térerő, mert hogy mindenki telefonált.

Rég idéztem számot, hát tessék:

When you're growing up in a small town
when you're growing up in a small town
when you're growing up in a small town
you say no one famous ever came from here
When you're growing up in a small town
and you're having a nervous breakdown
and you think that you'll never escape it
yourself or the place that you live
Where did Picasso come from
there's no Michelangelo coming from Pittsburgh
if art is the tip of the iceberg
I'm the part sinking below
When you're growing up in a small town
bad skin, bad eyes, gay and fatty
people look at you funny
when you're in a small town
My father worked in construction
it's not something for which I'm suited
oh, what is something for which you are suited?
getting out of here

I hate being odd in a small town
if they stare let them stare in New York City
at this pink-eyed painting albino
how far can my fantasy go?
I'm no Dali coming from Pittsburgh
no adorable lisping Capote
my hero, oh do you think I could meet him?
I'd camp out at his front door
There's only one good thing about a small town
there's only one good use for a small town
there's only one good thing about a small town
you know that you want to get out
When you're growing up in a small town
you know you'll grow down in a small town
there's only one good use for a small town
You hate it and you'll know you have to leave

vasárnap, szeptember 17, 2006




szerda, szeptember 13, 2006


Ma reggel temetés volt, a sógorom felnevelőjét, a nagymamáját temettük. a kaddisht végig zokogva mondta. mi vagyunk neki a családja, végérvényesen, visszavonhatatlanul. Más említésre méltó ugyan, mi lenne? eh...

szombat, szeptember 09, 2006


Tiszta ságmánia

Tiszta euforia van, remek borsóleves után remek este, remek iccaka, remek reggeli, remek futás, remek kocsimosás, remek itthonlevés, remek kilátások.

remek. na megjött a csajom, készülődni kell valami remek esküvőre... ehh

szerda, szeptember 06, 2006




Adam's Family, de komolyan

¿Dónde prefiere comer y cómo? ¿Cuáles son las costumbres que aún se practican en su casa a la hora de preparar los alimentos y, sobre todo, de disfrutarlos? ¿Cuál es, también, el plato típico de su familia? Comparta con nosotros sus anécdotas.

para nosotros sus anéctotas. Nincs mit tenni, barátim, meg kellett nézni, Almodovar, Volver, és persze az angyali Penelopé Krúúúúhúhúhhhúúúzzzzszzsz. NNNaaaa... vegyünk egy kis sorstragédiát, mint mondjuk a Hatás alatt álló nő (Woman under the pressure, majd nézd meg az imdb-n, úgyse láttad, bunkó), címűt, keverjük meg néhány keresetlen ötlettel a Very Bad Things-ből (azt bezzeg láttad, bunkó!), na, ez így még nem az igazi, adjunk még egy kis sorstragédiát, óh, igen, megvan, itt ez a remek angol film, Secrets and lies (na jó ezt is láttad, javulsz, minden meg van bocsátva), így már elég jó, de még kell a címben már emlegetett Adam's Family, komoly arccal, siránkozva, az egészet belengi annak a filmnek az emléke, ami egy házról szól, de három generáción át halnak az emberek, tudod, na, ahol az 50-es években otthoni, házhozjövős küret is van, na most meg nekem nem jut eszembe, hát mekkora bunkó vagyok én,... na szal az, és mehetünk! Almodovar? szinte már nem is kell, csak egy csapat elhasznált vén banya, meg persze a keleti szél, és végül, de nem utolsóként egy mosolygós TV stáb fagyasztóládával. Szenvedtem, mint állat, telefont bizgeráltam, mittomén, mint kakukk a fészekben, úgy ültem, de bassza meg, megint egy csapat aberráta, és mégis jó a film... túl jó. Akár Nógrádban is megtörténhet. Vagyis, sajnos meg is történik... csak hát Penélope Krúúúúhúhúhhhúúúzzzzszzsz, ugye, az nincs seholse


Festés... már megint az őrület

a titkárnő azért nem ért el, mert nem voltam otthon.
a megbeszélt időpontban nem tud jönni a festő, mert a másik munkán katasztrófális a helyzet.
kisebb ordibálózás után 45 perccel már itt a festő az ajtóban.
Innen minden idilli. fóliázik, tisztán dolgozik, takarít.
Glettelés végén ma rájött nincs nála... na min nics nála? Hát ecset nincs nála. most ecsetért ment. sose érek be ma se.
Ré, emléxel még a festők stan és pan-jára? :) csudi csapat volt, ha csak arra gondolok, hogy miközben kenték a falat, azon vitatkoztak, hogy "rossz festő vagy, csak nem vallod be magadnak...!" azt javasolták, hogy a bordür derékmagasságban legyen. istenem... már a nosztalgia sem a régi!
Ja, és ma beköltözött a szomszéd, menthetetlenül betelt az emelet! de legalább fiatal, majd lehet bulizni. aszongya, egyedül élsz? mondom... nem, csak még nagyon korán van.

szombat, szeptember 02, 2006

Faludy meets Villon

"Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz."





broki horror este és reggel

ötlet: milyen jó volna nekünk is, nem csak a parlament előtt, nem? legyen valami jó forgalmas helyen, hogy a csatorna azonosítónk jó messziről látszódjon. Na ja, a közelben mentőkórház, rendőrség, egy autópálya vége, meg még két kórház van, kicsit szirénázgatnak, de nem szólhatok a repülőknek se, hogy ne repkedjenek itt a város felett... még jó, hogy bélyeggyűjtő biennálét nem rendeznek még a felvonulásin, most úgy néz ki, visszaépítik a tribűnt, bár az se kisseb bűn, amit oda betonoznak. mármint nem '56, hanem az a baszom monstrum. Szal ez a füvesített tévénézés lehetne rosszabb is, jobb is, de az sokkal. A rocky-t néztük meg, na mondjuk az a megabeégés, hogy szakadt a digtális lemez, kikockázódott az utolsó, nagyjelenet, és még a végére valakik elkezdtek hát izé, RHPS után-után-után-utánérezni magyarul, az már a cikimiki kategória.
Ma meg Szandi volt a színpadon. Azt hajtogattam, dögölj meg, dögölj meg, miközben a gyerekruhákat hajtogattam. merhogy börze volt megint, szanaszét árultuk magunkat, mint rendesen, talpunk tropára ment, és még a végén se kellett számológép, hogy kiszámoljam mennyi jár vissza 1000 forintból, ha 800 a ceh. A Szandinál is rosszabb az volt, amikor a Viki project növendékei a színpadon azt visongták, hogy akarok fagyit, vagy mit, hú-hogtak, azt terveztem, odamegyek a kis tehetséges növendékhez, betömöm a pofáját egy kiló használt bébirugival, és elárulom neki, hogy az itt lévő tömeg 99,9%-a, tehát aki nem rokonja nekije, szal az mind a halálát akarja, és sose lesz belőle megasztár, csak legfeljebb hullócsillag, és inkább tanulja a matekot, vagy a törit, azzal nem árt senkinek, vagy menjen inkább kamionsofőrnek, mert akkor bármennyit kornyikálhat az elbaszott krétanyikorgás hangján. És közben vigyorogni a kedves vevőre, aki 400 forintot alkuszik 350-re, pedig az aranylánca egy házat ér kerttel Pécelen. Egyébként vicces ez a börze, nevettünk ám sokat! :)

olvasótávol

elmesélnék nektek hosszú történeteket, de egyrészt épp most töltöttem le a google earth beta verzióját, másrészt valahogy nem jön az ikklet. 5 napja azon merengek üres perceimben, kijaza babel girl. őszintén szólva rá is kerestem, nagyon kedves, hogy velem is foglalkozik, bár nemtom, ilyen nagyszabású projektek mellett mér pont az írásaim elmaradása miatt lesz unalmas.

"PRESS RELEASE: Babel girl raising money for the Entertainment Software Charity
Babel is full of resources and this time it is for charity. Chloé Giusti, Business Development Executive at Babel Media, will be climbing Mount Kilimanjaro, highest mountain in Africa, in three week time, to raise fund for the Entertainment Software Charity."

Közben volt szkopjei lakhelyem tetejét nézem, dobog a szívem... na de a nosztalgia se a régi, ahogy azt már unalmasig szoktam mondogatni, hogynemondjam már rég megmondtam, ugye. Szóval az egész oda akar kijutni, ha akarna egyáltalán, hogy tényleg nemtom kik vagytok. mármint akik olvastok. triviace megmondva basztok kommentelni. nem szép. pedig én írnék olyat ami tetszik, vagy amit kértek*, meg kurva kiváncsi lennék a véleményetekre, (most pl mit nézzek meg, a kilimandzsarot? a fujit? tudtok süllyedő halászhajó koordinátákat? rohanó bölénycsordát, ami kilóméter hosszan verték fel a homokot).Naponta kábé 20-40 ember néz ide be, egymásra se vagytok kiváncsiak? nahááát...

(*vagy nem)