Jóvan, belátom! Mondta apám, miután két hete könyörögtünk neki, hogy menjen már el röntgenre, ha már dobott egy hátast a cangával, mikor kitoltak elé a lejtőn lefelé egy babakocsit. Most meg repülni mennek, 2 hét Kréta. Oda se, neki. De én se! Elvittük a kutyát a szállodába, ott anyám már megint arra engedett következtetni, hogy túl alacsony a realitás érzéke, amikor 50 alá ereszkedik a pulzusa, nem tűnt fel neki, hogy épp kutyakaját adnak el neki. A szállodás madam férje egy volt zsoké, a maga 135 centijével. Mindenki nagyon kedves, aranyos, miazmás, de ez a jelenet, kutyaleadás egy sóderrel leterített, kutyahugyszagú kertben, egy 135 cm-es mosolygós, labdadobálós ösz kiörgedett zsoké faszival, a szakadt gyakorló ruhás feleséggel, anyámmal, aki nem ért semmit, kis mértékben Twin peakses volt.
Közben azért volt minek örülni is, leesett egy nagyon fontos pilletantusz, és azért ez jó, after all.
Képzeljétek, megint tésztasaláta volt a menü meg kedves féle turmix, szivarka, aztán mindenki nyugovóra.
Hogy vagy?
Mint varangy a hóesésben.
Irigyellek, de tényleg!
Mikor lesz tető a házon, ha te sem értesz a kertépítéshez?
Az algoritmus függvénye csupán, ha minden jól megy, akkor az nem én vagyok!
Ezt nem értem.
Én se, de már kezdem megxokni.
És a holddal hogy állsz?
Azzal meg úgy vagyok, mint varangy a hóesésben...
Ez már elsőre is gyönge volt, szóval mégegyszer, hogy kéred a tökfőzeléket?
Miért, eszünk?
Nem.
Akkor sok fokhagymával, tejfölösen, tocsogósan.
Ez hogy viszonyul a holdhoz, kérlek?
Úgy, ahogy a varangy a hóeséshez, a hold fényes, a tökfőzelék meg megint kihült!
Festek neked egy kikapcsolt televíziót, a zeller lesz az ecset.
Nekem ne! inkább mégis a holdat akarom! Vagy esetleg a csillagokat?
Értelmet keresel? hát az nincs.
