Berlin riport, Drei Wetter Saft

Skopje Reptér, VIP váró

Hogy hogy kerülök ide? Két órával hamarabb futott be a gépem Szkopjafa repterére, mint a szüleimé Pestről. Pár hete elhatároztam, hogy meglátogatom régnemlátott kedves barátaimat Berlinben. Skopjéból Bécsen keresztül vezet az út az EU motorjának fővárosába. Először is, itt van ugye Skopje, és az ő becses reptere. Nakéremszépen reptérnek kicsi, morrózus és randa. Olyan mint Dunaújváros központi buszpályaudvara lehetett 1978-ban, a csipketerítő és vattacukor árusok nélkül. Az épületet jól őrzik, bár egyre kevésbé, első idelátogatásomkor még a bejáratok körül fűben figyelő magas vastartalmú géppuskás kommandó nyuszikák jelezték a nemrég még háborús övezetet. A nyugati szaksajtó csak Macedonian uncertantiesnak becézte a véres időszakot. Nade nem is erről van itten kérem nagyban szó. Szóval a reptér meghitt báját a beton, a mocskos üveg és a linóleum adja. Na ja, kelet, az kelet. Géppisztoly csövével integet a bájosnak egyáltalán nem mondható macedón katona, merre van a repülő, mennyé vaze arra. Az osztrák légitársaság vitt ki Bécsbe, Skopje naplementében gyönyörű, két magas hegység között a völgyben egy bazi nagy kisváros. Aztán átrepülés Magyarország felett, láttam a Balatont is, könnyekig hatódás elmaradt, honvágyam kb annyi volt, mint a mocsárbúl kirepülő szúnyognak lehet. A repülő nem volt nagy, viszont egy helyre kis képernyő minden második széksor felett mutatta, merre járunk, és valóban, ott volt a Balaton, mint azt már említettem. Teljes meglepetésként ért, hogy az osztrák gépen egy zörgős zacsiban ficánkoló szendvics várt, na jó, lehetett választani a sajtos és a sonkás között. Bécs, mint európai nagyváros várt engem, itt már nem kellett a lábamat a földre tenni, a cső várt a repcsi kijáratánál. Valamilyen rejtélyes fekete lyukon keresztül az út a berlini járathoz a Shopping City Süd-ön, ezen a közép európai vásárló erődön keresztül vezetett, még kis bevásárlókocsit is lehetett találni a csomagoknak, járkálj, csak vásárraítélt, terhek nélkül, nehogy elfogyjon a vásárlóerőd. Na, röpke fertály óra multával beszállás a Bécs Berlin járatra, nagyobb gép, gondoltam, jobb kiszolgálás vár majd engem, mégiscsak hát mittomén szal biztos jó lesz. Nem volt jobb, a Beoing gép tömve volt és ugyan bőrüléssel kényeztettek, de ugyanaz a zörgős zacsi szisztéma, képernyős tájékoztató nélkül. És még van pofájuk ráírni, hogy aktív légáteresztő membrán a papírzacsi. Amikor életemben először láttam sztyuárdeszt a kötelező biztonsági előírásokat illusztrálni, röhögtem buta módra. Azóta egyre többször láttam, és most először még tetszett is. A félig ázsiai srác eltáncolta, de annyira profi módon hogy nem lehetett nem odafigyelni.
Berlinbe már fáradtan érkeztem, reggel korán keltem, dolgoztam is kicsit, OK, ez egy kis túlzás, de megmutattam magam az irodának, let's say. Berlin felett az égből pottyantam. Torokszorító érzés kellene, hogy következzen, mégiscsak világváros, masírozás, bombázás, Check it out Charlie, vagy valami hasonló, falfelhúzás, ledöntés, Pink Floyd, na hát ez aztán valami! Semmi. Kijáratnál én begyakorlott osteuropische azt kutattam, hol kell megmutatni a szigorú arccal vértezett vám, illetve határ őrzőjének papírjaimat. A teljesen átlátszó üveg előtt fel s alá járkáltam, míg meggyőztem magam, nem lesz itten olyan kapu, amire az van írva hülye kelet európaiak kijárata. Így hát átballagtam kék zászlóval jelzett kapun és elkezdtem felalá járkálni, hol is van a vendéglátóm. Ott volt. Vigyorgott, hogy mi a fenének nem veszem már észre. Taxi. Kb 17 évvel volt fiatalabb az a merci, amivel beutaztam Berlinbe, annál, amivel kiutaztam Szkopjéból. Vezetője török lehetett és a visszapillantó tükör mutatta a viteldíj állását. Bőrülés, első berlini látványok, és csak 16 helyi pénz az utazás ára. hopp átszámoljam? Ezt rögvest elvetettem, ez a kis számok törvénye, sose számold át. Megérkezés öröme, viszontlátás öröme kismértékű borfogyasztás, ágy, merre? És lett este és lett szombat délelőtt tizenegy óra. Tipikus mai fiatalság, az egyik keletre (észt-oszt) a másik északnak, az első hirtelen és most, a másik meg majd tíz év múlva, de százszor többet. Megállt az idő, és még mindig nem mindegy milyen szinten ugrál az ember. Mert ami van, (épp az, ami), az nem színvonal. Csá Dini. Talpra fel, irány a város, bevezetjük a Noteingang fogalmát, a shoarmát kínai árulja, Berlin kellett a nyugatnak, Nyugat a keletnek. Itt aztán tényleg minden van, kavalkád és sokaság, mocskos belső udvarokon felnövő internet művészek, a vegytiszta kalitkában dolgozó német kormányhivatalnokok gyermekei kábítószert árulnak a török vendégmunkások csemetéinek. Nem teszik egymást teljes egésszé. Szóval dupla zacskóval adják a sültgesztenyét, egy zseb a gesztinek, egy meg a héjának, valahogy könnyebben lejön a héja, viszont nem is annyira ízes, mint az ... öh mondjuk otthoni. Vándoroltunk jobbra, balra, fel le, Marx és Engels Leninszt várja az Alexander placcon, övék ott a tér, arra vannak kárhoztatva, hogy az örökkévalóságig nézzék a TV tornyot, mely a keletnémet büszkeséget hivatott jellemezni immáron keletnémetek nélkül. Persze egy nagy fasz a város közepén, két gyors lifttel és étteremmel. Keleten jobb a hangulat, csikidam csárli két luxusbevásárló központ között annyira nem tud feldobni, mint az Irak mellett tüntető szélsőbalos Herr Behemót. A metróban videó van, de az a metró ki is tud égni, főleg, ha azzal akarsz gyorsan mulatni menni. Legtöbb étteremben és kocsmában patikahangulat uralkodik, unott arcú Franciska aus Frankreich egy tea felett bambul órákon át. Mindenki be van öltözve valahogy, üvölt mindenkiről, honnan hova megy, irodai alkalmazás, vagy ballib. péntek esti forradalmár. És akkor a látványosságok sora, körbemacik ország-jelleggel. Magyarmaci segge kilóg a gatyából, jugoszláv maci simán szétlyuggatva, mintha megsorozták volna, az amerikai persze szabiszobor lett. Na most már aztán kicsit elegem is van ebből a levélből zárom az ajtókat. Két óra és itt vannak a szüleim látogatóba, hogy babusgassanak kicsit. Mindenkit üdvözlök, kivéve Mici nénit, mert ő már meghalt.
Ezt a poent is loptamás.