Szép tavaszi nap

Persze a bringa megint befosta magát, így bízzak a város másik végében a pajátsokban, vazze. A két sarokra lévő szerelőhöz betoltam, aszongya rettent arccal, ki fűzte ezt a kereket, minden küllője laza... mondom két éve a pajtások, azt már nem is tettem hozzá, hogy két hete volt ott teljes átnézésen, azóta most vagyok rajta másodszor, szal basszák meg, de tényleg.

Viszont megvolt a hekkelés, kifeküdtünk a napra én a tökéletes felsőtestű kajakos srácokat néztem, a csajok meg a vöröses göndör lány haját. Szimpla versenytárs elemzés. A hekk még mindig tuti, a czinielmben a kávé sütivel még mindig ugyanolyan isteni.

A hekkesnél a sorban egy beszélgetés ütötte meg fülem: anya, lánya, sógor (?)
lány: olyan édes apuka, mondja, majd legközelebb is jövünk, és akkor majd a másikba ülünk
anya csendben áll tovább
lány megint: Én nem is tudtam, hogy kiújult...
anya: hát igen, ilyen a chemoterápia. (később elsírta magát)

Már az újlipiben volt, hogy egy fölöttébb nyugdíjas házaspár áll a kapucsengő előtt egy nyomtatott lappal és hangosan vitatkoznak, kevésbé egymással, mint inkább a ridegen visszanéző 9 számozott gombbal, kulccsal és x-szel. Könyörtelenek. nem engedik be őket. Apuka hátrébb áll, szürke zakóban, hajlott háttal, fülében hallókészülék, erős szemüvegen át nézi azt a fekete izét a falon, közben félig a nagydarab tésasszony mögül dörmöve drukkol, távolságot tart, mind a faltól, mind anyukától, ő meg hangosan mondja, hát én megőrülök benyomtam, 1411, kulcs, most meg nem csöng, hát hallod hogy nem! Apuka meg mint birka az új kapura, néz hajlott háttal, hallókészülékkel és vastag szemüveggel.

nőnek a fikuszok.