Életböl elcseszett pillanatok

Kispált hallgatok, zöld pulóverben ülök a helyemen, szidom a munkámat, másokat hallgatok, amint szidják a munkájukat, egyre hosszabbak az ebédszünetek, világosabb és világosabb az ég allja, amikor hazamegyek, az iroda felé egyre kisebb a dugó reggel, többet mondom, hogy túl sokat dolgozom, több és több kollégára fogom az én munkám elakadását, ha munkárólkell beszélni, elmondom, milyen jót síeltem, vagy hogy milyen fényképezőgépem van, másoknak szerzek melót és azon kesergek, hogy mások nekem miért nem, körben felül varrt bakancsom van, néha füllentek, de van úgy is, hogy ferdítem az igazságot, de ha kell folyékonyan hazudok. Ez változás kora. Na, kinek kell ez?

"Sokat keres az én szívem, hazahozza, kiönti, padlón vernek utolsót,
halaim, arany halaim, kiköpik a kukoricát, véres még a szárnyuk is."

Reggel, amikor blokkoltam, érezhettem valamit, mert ami ma az irodában volt, az minden eddigi határt alulmúlt, de szarni bele. Viszont az ebédnél régnemlátott ritka szép szemeket láttam és az ember hangulatán ez jelentösen tud javítani. Edzésen nagyon nevettem, persze csak szoridno, rejtve- fedve, hiszen az tetszett nagyon, hogy a velem párban talü-zö lány biztos nagyon tetszen Boby úrnak, tudjátok, piros pozsgás arc, olcsó szappan szag...