Kákukk!

Az egyetlen dolog, ami foglalkoztat, az a holnapi interjuhú, más meg nem érdekel, a meglévő helyemen semmi, de semmi nem tud lekötni, annyira nem érdekel, hogy mi történik velük, hogy csak na, és ezért aztán a többiek fognak egyszercsak szívni, bár a nagyobb érdekesebb dolgokat szagról 10 lépésről megismerem, bevállalom, elkezdem, aztán amikor a hülye, pitiáner szürkearcú tömeg akadályába ütközöm, lelohad a kedvem, szétkenem, tolom. Aztán ebből lesz az, hogy a friss még ráér, ha már egy hete nem történt vele semmi, akkor meg már nem is érdekes. Azon jár az eszem, hogy hogyan lehet kijátszani a szabályokat, ahelyett, hogy a szürkearcú tömeggel küzdenék. Meguntam azokat a kérdéseket, hogy miért kell a működőt megváltoztatni, miért nem bírnak egy (nekem) fontos kérdésre két hete válaszolni, miért kell nekem hülyeségekkel pöcsölni, hogy lehet az, hogy a nálam akár 23%-kal hülyébb csoportvezető lett miközben síeltem, már a második gyakonokom lép le idő előtt egy global céghez dolgozni, és még folytathatnám. Ilyen az drágáim, amikor valakit alulfoglalkztatnak.

Mátyási György kollégánk a városból jelentkezik, a fák havasak, ide hallik, ahogy recsegnek az öregek combnyak csontjai, a mazsolák busszal mennek, a vér profik az árkokban. Vigyázzatok magatokra!