Ceci n'est pas une pipe

vasárnap, december 11, 2005

Partitájm

Az első cím, amit nem a Moszkva téren osztottak hernyós, befordulós, butulós, csendes volt, a jelenlevőkről az látszott, hogy életük során Észak- Kórea éves hadiköltségvetését tolták, nyomták, szívták magukba, mostanra már lenyugodtak, mint a Dalai láma. Hát ezekre rendőrt csendháborítás miatt nem fognak a szomszédok hívni, a falakon meg rég letűnt korok bakelit lemez borítói voltak, meg századfordulós Unicum reklámok.

A másik buli meg zártkörű volt, fel se néztek. Kifelé összefutottam azzal az ált isk osztálytársammal, akivel rendszeresen össze szoktam futni, dumálunk, mi van veled, stb. A rendszeres alatt 3-4 évet értsünk, most csak puszi- puszi, csumicsá, várhatok 3-4 évet, hogy dumáljak vele. Talán Adrienne. nem is emléxem.

Aztán benéztünk a kedvenc kocsmárosunkhoz, aki borgőzben főzte a narancsot.

És lett este és lett reggel, hetedik nap.