hát... hát.... hát most mit mondjak?

Vadvíz, vazze.... Úgy paráztam, hogy nem érek oda időben, hogy mi értünk oda elsőnek. Ennek eredményeként mondjuk a kapitány az utolsó határ után olyan rosszul lett... hát de persze, letüdőzte a szerpentint! Ugráltunk ki a kocsiból útközben, hogy azér mégse a kocsiban, baj nem lett, azaz, hogy de, de akkor még nem lehetett tudni. Szal odaértünk, eveztünk egy libalegelőset, bár jól belehúztunk, hátizom fájások, szállásba beköltözés, hol is a pénztárcám... a személyéim... hát igen. Az nem van. seholsenem. Vissza az olasz határig, az összes átöltözés ,rosszúllét helyére, mindenkinek elmeséltük, hogy igen, én vagyok az a lúúúzer, nem-e nem. teljes riadó, kulcs a virtual tennantnál, útlevél otthon, szal lett nagy rohangászás, az egyetlen konstruktív már megint a nővérem volt, ő felhívta a határt, ők meg mondták, mi legyen. az lett. Az mondjuk vicces is volt, a határon egy ad-hoc nemzetközi megállapodás keretében papírok nélkül engedtek át, a magyar ügyeletes intézte, épp fültanúja voltam, íme:
- Átengeditek? - kérdezte, majd a szlovén tiszt kezébe nyomta a rendszerből fényképemmel kinyomtatott doksit a szlovén határőrnek, aki így válaszolt:
- Aha

Így legalább viszont G. vezetett visszafelé, ráadásul a Júlia alpokon keresztül, 800-ról felkapaszkodtunk 1600-ig úgy, hogy egy kb 200 métert mentünk jobbra, balra, ilyen durva szerpentint én még nem pipáltam.

Na ebből elég. Kicsit nehezen gépelek ,a dobókötelet el kellett kapni, mert a legdurvább zúgón azér csak sikerült beborulni, ez a második nap volt, egyébként meg naon szépen jöttünk lefelé, esett az eső, mint állat. Van egy hely, ahol a szokásos 10 méter széles folyó kb1-2 méterre szűkül, két szikla között rohan lefelé, na itt a szikla fölött, a vállunkon vittük a hajókat, de aztán, ahol ennek vége, és a két sziklafal között van egy nagyobb hely, kb 6-7 méterről előbb a hajót dobták be, aztánugorjál utána. hát az állat.


Az egész hétvégén egy képet csináltam. Megálltunk már a magyar oldalon egy étteremnél vacsorázni. Konverzáció a pincérrel:

- Konyha van?
- Persze! A hetvenes években épült! (megjegyzezm ,ez látszott is...) és még sokáig lesz is!
- Tudunk vacsorázni?
- Ilyenkor? Ilyenkor már nem főzünk, de ha Pest felé mennek, innen 600 méter az autópálya, egy óra alatt otthon vannak...