Nagy Erdélyi Blog

Akkorhát!

Az utolsó ittöltendő hétvégémet remek társaságban, kiváló programokkal töltöttem és ez jó. Közben volt egy, bátran mondjuk ki, kedves barátaim, hölgyeim és uraim!- nyertes választás, azért ez is megadja az alaphangulatot. Ez volt az utolsó élc. Szóval ahelyett, hogy már péntek délután, ahogy én terveztem, elindultunk volna, csak szombat délelőtt indultunk és már vasárnap itthon voltunk, pedig én még egy fél napot ott töltöttem volna valami hegyi szálláson könyvvel a kézben, de hát ez a fair play, nem Eperjes telefonja. (jaj, mit tettem...). Lássuk hát, kezdjük az autóval. Roncsderby, a féltengely, vagy a lengéscsillapító nem műxik, a kerék kissé lukacsos, az ablaktörlő lapátok mintha vonalzók volnának, a pedálok felett a takaró anyag lelóg, néha nehézkes a fékezés ezmiattö, egybéként meg több évnyi beleizzadás szag van a kocsiban, miközben persze az autó király sirály, über kényelmes meg minden, csak mondjuk megérett a kubai exportra. Na hát így veselkedtünk neki az erdélyi útnak. Első megálló Brassó városa, rettenet nagyot zabáltunk. Ez egyébként majd minden megállónkra értendő. De erről majd még később. is. A belváros felújítás alatt, a házak homlokzatai csudaszépek, a kapun belépve megbánás, végtelenül lepukkant helyek. Viszont szépül a városközpont, ami ugye jól cseng!

A brassói séta és papanas evészet után Felmentünk a Szent Anna tóhoz. Ismeritek azt a viccet, hogy az amerikai, a német, a francia és egy magyar meglát valami csodálatosat:
amcsi: Voooow maaaan! That is wonderful, Geee! That' s great!
Német: Oh main liebe Gott, es ist sehr shön, ya, sehr shön!
Francia: OOO la la! Mon Dieu!
Magyar: asztakibaszott! hű bazdmeg, ez aztán a fasza, hűű!
Na, kábé ezek a gondolatok tolultak, de tényleg, szinte leírhatatlan, oly szép a hely, délután értünk a hegyek közé, hatalmas fenyveserdők, az út mentén még hófoltok, kanyargós utak, színes fények, külföldi számok, mire odaértünk a tóhoz (már mindenki beugrált helyett), már erős délután volt, a fák között nyomultunk lefelé, én próbáltam a csapat 2/3-át a blair witch projecttel (bocsesz, ezt nem hagyhattam ki, na) ijesztgetni, de nem igazán ment, leértünk a tóhoz, kb akkora, mint egy bányató, hatalmas hegyek közt rejtőzik, mindenütt fenyvesek, a parton örömében hentergő kutyák, emlékkeresztek, a víz jég hideg és kristály tiszta, a mohaföveny, mint egy igazi perzsa szőnyeg, a levegőn érezni, hogy jó levegőhöz nem szokott pinceinformatikust, flaszterpatkányt ha hirtelen itt szabadon engednénk, meghalna a tiszta levegő e koncentrációjától, a nap vörösen izzó utolsó sugarai megfestették a hegyoldalon az erdőt, a madarak meg telitorokból csiviteltek. Ez az igazi béke, barátaim. Visszaséta, kocsiba be, aztán irány Tusnádfürdő, hogy majd megszállunk, én a nagy és luxus, és a családi panzió között szerettem volna választani, a nagy szálloda nagyon ipari volt, a családi panzió viszont sokkal barátibb, tehát ennél maradtunk, meg persze a bezabálás, az megint nagyon ment. Reggel nagy megreggeli, jó idő lesz mondás, elindulás, autózgatás Gyilkos tó felé, az is kb még két óra volt, az utakról annyit, hogy örülök, hogy nem hoztam ki autócskámat. Mózes a hegyen! Jaj! Kb így nézhetett ki egy drezdai utca a szőnyegbombázás után. Aztán megint jó út. Aztán megint szőnyegbombázott terület. na mindegy. Szóv... [bejövő videó hívás, hogy a tekkninka hova fejlődik...]
... szóval út közben kitaláltuk, hogy ha már erre járunk vizslassuk meg Vlad Tepes házát, a kastélyt, ahol Dr Akula lakott. A kastélyt 1337-ben, M. C. Escher tervei alapján építették, az akkori uralkodó őrhelynek szánta, többször gazdát cserélt, a főépület melett falumúzeum és 4 félrészeg lamentáló magyar turista található, akik váltig állítják, semmi nyoma drakulának. Ami persze csak részben igaz, mert vérnyomok és szemfogak valóban nincsenek, viszont a gagyi árusoknál csak drakulás pólók kaphatóak.

Megérkeztünk megintcsak a hegyek közé a Gyilkos tóhoz, a szitu kábé azonos a fent leírt nyálas, szirupossal, azzal a különbséggel, hogy a tó úgy jött létre, hogy leszakadt a hegyoldal, a patakot elzárta, és a völgy tóvá duzzadt, a fenyőfák lábai kiállnak a vízből. Ez kb 200 éve történt, s mégis. Lehetett csónakázni, nanáhogy persze csónakáztunk, eveztem picurkát, meg napoztunk. Úszni nem úsztunk, mert a tó északi része meg jégkásás, fagyott volt, ott lapáttal törtük a jeget. Ez is vicces. Ha már ott vagyunk visszamentünk a kocsiba, ott végigélveztünk egy dübörgő jégesőt, s mire a Békási szoroshoz értünk elállt, ilyen mázlija lett volna a jobb oldalnak a választáson, mint nekünk az idővel... nem nem szemétkedünk, na, szóval, a szoros, hát az tényleg remek látvány, vagy 200 méter magas, és szögegyenes. Aztán visszamentünk szálláshelyünkre puliszkát enni, a falon Németh Zsolt külügyi megmondóember mosolyog, meg talán Cseh Tamás, a kihelyezett szórólap tanúsága szerint itt a szabadegyetemen a magyarországi közélet mintáját egyedül Tamás Ervin egyensúlyozta ki a sok konkrét fideszes és nagyon jobboldali prominenciával (Bencsik, és tsai) szemben, ez Tamás Ervin dicsőségére válik. Mert a szervezőkére biztos nem.

És akkor hazajöttünk és jó volt és köszönjük.