Na itt a 7 vége

Mostanra jól kifáradtam, reggel rohanás a 3 gyerekért, nővérért, virágvásárlás, kocsiban hátul három gyerek, az én autómban, néztem, aztán kissé elkalandoztak a gondolataim, de végül megintcsak mélyrepülés, a napsütésben a lélek fényt kap és tiltakozni kezd, meg az a kurva telefon is pont most kellett, hogy befosson, körülöttem minden szétmegy, bicaj, telefon, kapcsolatok, még a vászonnadrágomból is kiesik a gomb. Menekül. Berohantam Emil Rulezre, nem hiába, tényleg jó volt, jóbarát fejére ránőtt a gyermeke, a koncertet a budha nyugalmával tűrte, folyton képzeletbeli párhuzamosok végtelenbeli találkozását figyelte a messzeségben, majdnem lefordult, olyan álmos volt.

A koncerten összefutottam családunk legszebb leányával, terhes. A férje egy csiga, nyálas, nem szimpatikus, na. Amikor a sörhabos, sörös ajkát csücsörítve közelítette az én unokatesóm csodaszép arcához, aki pedig húzódszkodott, aszittem támadok, de csak az elfordulásig jutottam. Pfujj, vazze! (na az ilyeneknek áll a világ, és még fradista is a lelkem virága)

Aztán vissza Szentendrére, gyerekek épp ActionMant dobáltak az emeletről, alul a nagyobbik torka szakadtából üvölti, balra, a másik balra, kidagadtak az erek, még a bokáján is. Vacsi, vissza pestre, Liszt Ferenc tér, haverok, buli, almafröccs, de csak úgy, hogy 2 dl alma és egy üveges víz, mert 3 dl szódát nem tudnak hozni.

Most meg már ki kéne teregetni a reggeli cuccost. vazze. joccak, ájulok elfele!