Nagyvárosi agresszió

- Ne csóváld a fejed, te fasz! - javasolta ki a letekert ablakon.
Én bicajon jöttem le a moszkva felől, a kis hölgy baromi ronda puffadt arccal pedig az egyik keresztutcából, bicikliút, mackósajt, jön, mint meszes, nem miattam hajtottam elé, egy kismama már majd az utca közepéig tolta a kocsit, de a tésztaképű banya még csak nem is lassított. Elégurultam, megállt, s csak aztán, a sarkon túl ajándékozott meg építő javallatával.
Érdekes, pont ilyen sárgán felfestett bicikliutas, háromszöges kereszteződésben egy kisteher is el akart baszni, de ott meg se álltam, az utolsó pillanatban csak akkorkát fékezett, hogy épp nem csapott el. De hát az rendjén is van, fel se veszem.
Ma rámduált egy ismerősöm. Nem szeretem, ha rámdudálnak, az annyira macsós.
Szocio- tájfutásnak is beillett, amikor a rendezett parkos irodakomplexből kimentünk ebédelni a Skála csarnokba. Lacikonyhák végeláthatatlan sora, mindenütt pöri, sülthús, Péter Pál, egyéb ipari alkoholos kevert italok, és persze ezen termékek feltétlen hívei, állványszerelők, gépkezelők, anyagmozgatók, rokkant és mezei alkoholsiták, alulfizetett műszaki értelmiség, ki megszokásból, ki kényszerűségből. Főidő, asztal kevés, tömeg nagy, hosszú padok, az egyiknél 3 hely, két öregecske, egy- egy félig teli pohárral, meg mi, öten tálcákkal, kajával, éhesen. Érzitek a konfliktust, mi? csak úgy zsizseg!
Mi: hadd ülhessünk már le.
Ők: Mi is ettünk, már elfogyasztottuk az ebédet, mi a borunkat isszuk és beszélgetünk.
Én: Na jó, hát legyenek kedvesek már... itt állunk 5-en, minden asztal foglalt...
Egy közülünk: ... fűűűűűűűty
[áh, már nem is emlékszem], a lényeg az volt, hogy az én drága kollégám ott kötött ki, hogy állítsa le a banyát, meg hogy fogja már be, meg téma bezárva. Amikor meg az öregek elmentek, még megkértek minket arra, hogy dögöljünk meg, így beszélni az öregekkel...