Ceci n'est pas une pipe

csütörtök, március 16, 2006

Hogyan telt Március 15-énk?

Az 1848-as forradalom idei évfordulóját itt, Bukarestben, Románia fővárosában ünnepeltük a kolléga pajtásokkal. Mint az közismert, a forradalom idején még Magyarországhoz tartozott Erdély, ami ma már nincs így de még mindig sok magyar származású bácsi és néni lakja Transzilvániát.

Az ünnep itt annyira nem ünnep, hiszen a románok is harcoltak a '48-as forradalom idején, csak a másik oldalon. Ezt az alkalmat használják fel a szélsőséges bácsik kisebb számban nénik, hogy jól felhergeljék egymást. De ezt hagyjuk is, én ilyennel nem találkoztam, s nem is hallottam semmiféle atrocitásról. De reciprocitásról se, azt talán majd 2007-ikben vesszük.

Az első ünnepi megmozdulás Narkóbéla bácsi beszéde volt, élő egyenes adásban követhettük a Duma televízió segítségével, a tárgyalóban. Majd az ünneptől teljesen függetlenül beköltöztünk lakótársammal, Florinnal a bérleményünkbe, ahol is egy újonnan bebútorozott modern, helyenként ultramodern berendezéssel találkoztunk.

A beköltözés nehézségei után elmentünk méltó módon megünnepelni március 15-ét, a forradalom ünnepét, mégpedig a lakásunktól nem messze eső, szecessziós, árkádos épületben található egyiptomi vizipipázó kávézóban. Merevítsük ki e képet: 20 székely, némelyiken még kokárda is, ül az egyiptomi kávézóban és vizipipázik, + 1 fő újlipótvárosi; + 1 fő román Kolozsvárról. Az angoltanár-néni beszélt egyszer nekünk cultural clash-ről, azt gondolom, ez az lehetett!

ui.: reggel az röhögtünk, hogy a bérbeadó a ház előtt gonodosan megmutatta, hova kell lehozni a szemetest, de a lakásban nincs is szemetes! viszont van hátulról megvilágított műmárvány a bejárati ajtóval szemben.

2 Comments:

  • Szia TKJ, nezegetem a blogodat, es mar azt gondolom, hogy ez a romaniai ut is lehet egy kaland, ami ugyan nem indult kellemesen, de minden esely megvan, hogy akar jo`is legyen. Hat rajta: jmame

    By Anonymous Névtelen, at 11:39 du.  

  • Szia TKJ, nezegetem a blogodat, es mar azt gondolom, hogy ez a romaniai ut is lehet egy kaland, ami ugyan nem indult kellemesen, de minden esely megvan, hogy akar jo`is legyen. Hat rajta: jmame

    By Anonymous Névtelen, at 11:40 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home