Jomahart, jomaszól

A sípályák sajátja a magas színvonalú zene közvetítése, ezt ugye mindnyájan tudjuk. Eddig volt Makaréka, Lambada, Téntid láv, Láb iz in di er, Hiányzik még a Laszt krisztmasz áj gév jú máj hárt, veri keksz déj jú gév it avéj, meg az is hogy joma hart, joma szól. Egy olyan pillanat volt, amikor jó zene ment a hűttében, Pink Floyd, Wish you were here, na ez volt az a pillanat, amikor prüszkölve jött belőlem a folyékony trágya, még jó, hogy nem folyt a bakancsomba. (jesz oké, bocsika). Hozzáteszem a jó énekekről én gondoskodom, ma Kispált (befexem a hóba melléd, nyakamban összeér a víz) meg RHPS (Don't Dream it, Beeee it) énekeltem, persze miközben ezerrel téptem lefele.

Az ember mindenre felkészül, két sál, még egy réteg, extra kenőcsök (kell a francnak), pótsapka. Nade vazze, hogy az ember az első nap pont napszúrást kapjon? Hihetetlen! Mindegy, ez is megvót, most már igérem lesz rajtam sapka. (vagy nem).

Finnek jó fejek, a többiek is valójában, szal panaszra nincs ok. Fél tíztől aludtam, na persze csak fél hatig, mert minden nem lehet tök életes, és az is van, hogy a legújabb Para Kovács könyv rettenetesen nyomasztó, igazi heroinista regény. Viszont röpke 3,5 perc alatt bealszom rajta.