Skopje By Night

Ez a nap is úgy kezdődött, mint szinte mindegyik ezen a nyáron, borús reggel, lóg az eső lába, jó ha 15 fok lesz napközben. Nyári záproban és öltönyben át a másik oldalra, miközben pocsolyát ugrunk át és figyeljük, hogy honnan jön az az autó, mely átsegít minket egy egészen másik oldalra, ha semmi rendkivüli nem történik, ebédelhetünk a közeli bódék kinálatából. Kérek az esőben. Na persze december ötödike van. Az eső majd egész nap esett, esegetett, estére, mikor kijöttem a dolgozóból, elállt, irány mekdönci, ahol magyar kollégáim már vártak. Gyors dupla dupla sajtburger, most épp akciós, azonnal kettőt adnak. Utána egy jóízűt csomagoltunk, holnap lesz a vállalati Télapó, a zsákban a verőcei telkünkön termett dió csörög, meg kinder tojgli, egyebek. a masni azért olyan ronda, mert azt én kötöttem. Mielőtt elkezdtük volna, hazaugrottam a vadiúj nyakkendő, legjobb öltöny, szépcipő formációt farmer, bakancs, kiránduló kabátra cseréltem. Unalmaséknál megtörtént a csomagolás, ugye, közben kellemes forralt bor fojt, meg könnyű esti beszélgetés, pl. arról, hogy balra forog az őrvény, azt mondják az egyenlítőnél egyáltalán nem, délebbre meg fordítva. Naccerű. Közben meg Zazie az ágyban tette a dolgát. Amikor elhangzott a bűvös "Drágám, hozd ide azt a gyógyszeremet, amit kkhözvetlenüüül lefekvés előtt szoktam bevenni" hívó, azaz pontosabban küldőszó, felálltunk, gondoltuk, megnézzük, hogy beférünk-e az általam Picassonak emlegetett Van Gogh kocsmába. Nem fértünk be. Na de már az odavezető út sem volt minden érdekességtől mentes. Ká és bé 4szer kellett visszafordulnunk vízakadály miatt. Az autóvezetők tökig ültek a beázott kocsijaikban, se előre se hátra. Ebben az esetben nyomja meg a piros gombot, ja ezt előttem már leírták. Skopjét, (magyarosan Szkopjafa alsó, pestiesen Szopjle© B. C., Malév Express) elárasztotta a hegyről lezúduló káposztalé. Szóval nem fértünk be, így a kolléganőt hazakísértem -szemben lakik- és akkor. A háza előtt árválkodott a tengernyi víz közepén egy narancssárga százéves kacsa. Eme isten teremtménye, úgy tűnik rossz csillagzat alatt születhetett, annyi lehet talán mint én. Két utas, egy pár. Kollegina persze balra el. Mire leértem a fényképezőgépemmel, az indítózás által a gépjárműre kifejtett erő segítségével araszolt a röpképtelen, úszni nem tudó, lóereje teljében már tíz éve nem lévő gácsér. Miután kétszer háromszor lefotóztam, gondoltam segítek is. Előkerült a kurbli, -biza, még ilyen autók is vannak- a betolás sem segített, a kocsi végleg feladta a harcot. Közben persze zuhogott, mintha Gézából öntenék, a mellettünk elsuhanó autók, mint katamaránok szelték a vizet és úgy tűnt Mózes eljöveteléig itt víz lesz, semmi kétség. Végül beadta a srác a derekát, bélyeget rakott a dologra és feladta. Elvittem őket egy darabon, pontosabban a lányt házig, a srác meg kiszállt a város közepén, átraktam egy taxiba. Minden nagyobb kereszteződésnél a víz, mint megannyi Duna delta össze vissza folyt, vagy tíz beázott autót láttam a partra vetve. A kis kirándulás után még maradt egy kockám, hát gondoltam lefotózom még egyszer a sártengert a házammal szemközti kereszteződésben. Negyed órával később értem vissza, de már nem volt sártenger. Elfogyott. Nem volt sehol. Egy házmester-forma nénike még kapirgált egy bottal valamit az utca közepén a járda mellett. Mint a mesében, kihúzta a dugót. Egyrészt kezdem sejteni, miért jó, ha Seeeprik az uccáát a zzuccaseprőőők, másrészt, amikor hazaértem, ugyanezt találtam kicsiben az erkélyen. A szőnyeg eldugaszolta a lefolyót, küszöbig ért a víz, miközben az esőre kitett növények már rég jóllaktak. Szőnyeget el, víz megindul és láss csodát, tényleg balra forog az őrvény!