Business as usual

Jóvan, kezd minden úgy alakulni, ahogy szokott. Itt van mindjárt a reggel, amikor is a konyhaszekrény kinyitására nem várt esemény történt. Potyogott vazze minden, én meg csak álltam ott, és néztem bután, ahogy a sárgásbarna folyadék szertenéz a kőpadlón. Flogosollal kezeltem a járólapot. És még kávét se ittam, így felszedni a barna cserepeket... na sebaj. Munkahely, szarakodás, egytől viszont évindító volt. Hűkurvaannya! A teljesen gyökkető COO, mert most már az, azzal kezdte, hogy bemutatta 4 kivetítőn, Steve Ballmer hogyan csinálja (Microsoft COO). A faszi ugrál, üvölt, kikel magából, majd nekikezd, I love this company! majd jön ő. Makog. keresi a szavakat. bénázik. hosszan beszél olyanról, amiről inkább nem kéne. Totojázik. Hihetetlen. ÉS ezt két és fél órán keresztül. Beindultam, de tényleg.

Na jó, mentem Mammutba, azon merengtem a mozgólépcsőn, hogy milyen jó is volna egy szakdolgozatot írni a bevásárlóközpontok hatásáról a vásárlási szokásokra, kiszolgálás minőségére, stb. stb. Az apropó az volt, hogy végigjártam budapest összes sportboljtát pamut tréninggatyáért. Nincs. Vazze, mondom, nem hiszed, mi? Nincs, és kész. Van 10 000 forintért olyan, amit egy darázsderekú gólyaláb köcsögre terveztek, de sima M-es nincs. és slusszpassz. Mindegy, nincs, nincs, baszomalássan, benézek a boltba, erre odajön egy kolléga, hogy hát már javasoltam neki a Kotlert, az tök jó könyv, most monjdak már neki egy szakdolgoztat témát... épp volt egy...

Tisza, mi?