Képzelet határa

Hát marad a képzelet, melynek határa van. Szerencsésnek mondhatja magát az a kamionsofőr, akinek csak 20 órát kell várnia az ukrán határon. Vicces ez a kép, ácsorgok a képzelet határán, hogy végre kijöjjön az ügyeletes tiszt a passzusommal, már két váltást álltam végig... a bódéban mozgás van, árnyak libbennek, változik a kép a monitoron, az ajtóhoz közelednek....

"Két napja kiégtem, azóta baloldalamon a Z és jobboldalamon az L neonja melegít kicsit és csak a zúgásukból tudom, hogy nem vagyok egyedül. Sötétbe burkolózásom miatt hunyorogva figyelek egy kamionsofőrt, aki már két váltással korábban is itt ácsorgott a KÉPZ.LET HATÁRA felirat alatt."

... Végre... kijön, hideg van kinn, az egyik neon zúg a fejem felett, de ezt most nem is hallom, csak közeleg, már mozdul a lábam, a karom emelkedik, a tiszt, mint mindig, komolyan néz maga elé, majd rámmered, kissé csodálkozva, hirtelen nem érti, de leesik neki a tantusz, kissé zavartan mosolyog, kiveszi üres kezét a zsébéből, bár nem szokása, most emberi hangot üt meg, de előbb torkot köszörül, őzik kicsit, át hogy menjek vele, ha gondolom, mármint a főépületbe, szal hát kávézni indult, a büfés most szólt, hogy nyit, ő meg már kilencedik órája éjszakázik, észbe kap, persze, maga is, egy ideje... na igyunk egy kávét, talán friss süti is jut... a határ túloldalán az erdő koronája felett lassan hajnalodik, a fák között láthatóvá válnak a felszálló ködfoszlányok. Oké, kávézzunk.